http://szinhaz.hu/budapest/42379-commedia-antiphobia-ujra-jon-a-pszichoszinhaz

http://szinhaz.hu/budapest/42056-rutin-helyett-szobafeny-a-pszichoszinhazrol-bacskai-julival

Párkapcsolati gondok - Élethelyzetek a pszichoszínház előadásán

Veszprém - "Nem a te életedet boncolgatjuk, de beletrafálhatunk!" szól Bácskai Juli Pszichoszínházának jelmondata. Társulata nemrég Veszprémben járt és tett fel kérdéseket.

2011. július. 04. hétfő | Szerző: Szabó Zsuzsanna

Az immár tizenkettedik évadát kezdő Bácskai Júlia Hangulat- és Kapcsolatjavító Pszichoszínház lényege, egyben különlegessége a teátrum közvetlenségében rejlik. Előadásaikon mindössze két színész jelenít meg - Bácskai Juli műsorvezető és Bóna János hegedűjátékának közreműködésével - egy-egy konfliktust tartalmazó élethelyzetet. A jelenetek között a megkérdezett közönség reflektál, ha kedve tartja, hozzászólhat a látottakhoz, így részesévé válhat az interaktív színházi játéknak.

A veszprémi előadáson Fenyő Iván és Kovács Patrícia párkapcsolati problémákat feszegettek (Fotó: Kőrösparti Beatrix)

Az eredetileg pszichológusként dolgozó Bácskai Júlia elmondta, az előadások megszületését a munkája ihlette. Úgy gondolta, a hétköznapi életben előforduló problémákat, szituációkat érdemes megjeleníteni, boncolgatni, így jutva el a végleges megoldáshoz.

- A színdarabok célja nem csak a szórakoztatás, de a nézők elgondolkodtatása is. A közönség mérlegel és igazságot tesz - vallja Bácskai Júlia, aki az előadások forgatókönyvének írója és a darabok rendezője is.

(Fotó: Kőrösparti Beatrix)

A veszprémi előadáson Fenyő Iván és Kovács Patrícia játszottak hitelesen, egyszer egymással, máskor a szavakkal. A két nem szembenállásában hol alá-fölérendelt férfiként és nőként, hol vitázó apa-lánya, máskor a gyerekükön veszekedő férj-feleség szerepében nyújtottak maradandót. Az egy-egy jelenet között a műsorvezetőt, egyben a házaspár pszichológusát játszó Bácskai Júlia többször lejött a színpadról. Az eleinte tartózkodó közönséget közvetlen stílusban kérdezgette a rendező válaszokat várva.

Kreativitás, koncentráció, improvizáció és humor, élethelyzetek, személyes megnyilvánulások, reflektálás. Ez mind a Pszichoszínház. Kicsit dráma, kicsit tragédia, amilyen az életünk is. Nekünk, rólunk, hozzánk szól. Mert ezekre manapság egyre nagyobb szükség lenne. Megválaszolni a kérdéseket, megbeszélni és megoldani a problémáinkat, még ha ez fáj is néha.

·          

·         Fehér Elephant Kulturális ajánló portál Top-tipp 2010. Aug.

PILLEPALACK - PILLEFÉRJ           Bácskai Juli Pszichoszínháza         Völgy  

Scherer Péter, alias Pepe aztán igazán fajsúlyos egyéniség,  pillepalack-súlyúnak aligha               nevezhető, a  Pszichoszínház  több századik bemutatójában azonban  érett eszközökkel,             fantasztikus improvizációs készséggel hitelesíti  a hibás énképű plasztikai sebész figuráját.  Tökéletes orvosi felkészültséggel diagnosztizálja a bokaficamot, lazán reagál a nézőtéri           beszólásokra, még a heveny érdeklődéssel figyelő kiskorúakhoz is van kedves szava. A nagy álmokat dédelgető kozmetikusnő szerepében  Börcsök Enikő  a konkrét megjelenítés        lehetőségeivel él, jó szándékú, optimista, céltudatos, annál hatásosabb kudarcos összeomlása. Mivel a cselekmény és a dialógusok vázlatosan vannak felskiccelve,  a fő érdem mindenképpen a színészeké,  de természetesen  alapvető  Bácskai Juli  tevékenysége,  aki az igen sűrű bemutatókra mindig talál új és még újabb sztorit, szituációt, konfliktus-helyzetet. Nem hanyagolható el a közönség viszonyulása,  adott ponton a nézők véleménye szabhatja meg a cselekmény irányát. A Művészetek Völgyében, Taliándörögdön,  a tucatnyi törzstag mellett, a többség első alkalommal találkozott ezzel  az invenciózus,  hasznos és igen eredeti színházi formával, mégis a legközvetlenebb módon vett részt az interaktív kidolgozásban.
Az író-rendező narrátor még egy attraktív meglepetéssel szolgált: két szerepben is                  bizonyította, hogy szuggesztív konferálása erőteljes színészi gyökerekből táplálkozik. Kórházi főnéniként rideg fölénnyel válaszolgatott az aggódó rokoni kérdésekre, majd élőszóban is arcpirító ellenszenvességgel gyalázkodott,  néhány perccel később viszont, mint egyszerű lelkű, megértésre hajlamos felszolgálónő hallgatta a kiábrándult csalódás litániáit. Tétova félrenézései, a mechanikus mosogató-gesztusok, az örök alárendeltség bizonytalanságát sugározza,amely éppen végzetes beszorultsága miatt készteti  érzelmes empátiára.  Bácskai Juli  két briliáns epizódja a legerősebb társulatban is megállná a helyét és arra ösztönöz, hogy a jövőben, a Pszichoszínház kétszázadik utáni produkcióit is felcsigázott érdeklődéssel várjuk.

Pokorny Lia és az improvizálás: http://budapestterminal.hu/cikk/614-annyira-jol-erzem-magam-nokent-az-eletben-

 

Rólunk írták: újságírók, kritikusok

Őszinteségi roham Fenyő Ivánnal

• Rimóczi László 2010. június 8., kedd 09:37 (részlet)

Kakasy Dóra sorozatszínésznő és Fenyő Iván eljátszották azokat a szerepeket, amiktől mindannyian félünk, vagy undorodunk. Megismertük az ügyfelet átverő ügynököt, a férjet, aki nem akar gyereket, de nem meri elmondani. Lakossági lélekmasszázson jártunk a Pszichoszínházban.

A színpad mindig az a hely marad, ahol sorsok, drámák, jelennek meg, anélkül, hogy a nézőnek komoly lelki traumát okozna a szitu átélése. Aki eljött Bácskai Júlia pszichológus, szabadszóműves önismereti estjére a Fugába, különleges előadásban részesülhetett, hiszen a szöveg nem volt előre megírva, ezért minden perc megismételhetetlen és spontán lett.

Az improvizáció nem mindig idétlen, néha komolyan tanulhatunk is belőle. Az önismeret, a pszichológia és a lakossági lélekmasszázs ma már olyan, mint a lángos: valaki tejföllel eszi, valaki meg elviszi szárazon.

Teltház és tapsvihar

Minden jelenetet kétszer láttunk, két aspektusból vizsgálva meg ugyanazt a szituációt. A pszichológus arra való, hogy az emberek őszintén elmondják neki, amit gondolnak: mindig pszichológiai témákat dolgozunk fel, én hozom a kellékeket, én írom a forgatókönyvet, de csak nagy vonalakban, a színészek improvizációja alakítja majd ki a végleges helyzetet - meséli Bácskai Júlia. „Igazából a színészeknek sincs más dolguk, mint hogy eljöjjenek és jól érezzék magukat. Iván már többször játszott nálunk."

Először megrémültünk, amikor Fenyő Iván köszöntött minket ezen a termékbemutatón, és elárulta, hogy hamarosan mindenki megveheti álmai nyaralását. Hamar kiderült, hogy nem kell menekülnünk, mert minden eladási szándék az előadás része volt. Kakasy Dóra játszotta a naiv ügyfelet, aki irdatlanul átverhető, és egy üres kartondobozt is boldogan megvenne. Iván el is adott neki egy infraszaunás wellness nyaralást és remekül játszotta a nagypofájú, de felszínes vigécet: „hozza magával, majd a vaucher-jét, mert kelleni fog. Ez egy idegen szó, én sem tudom, mit jelent."

• 

Lehúzás az egész, csak mondom

A jelenet végén a pszichológusnő - aki saját magát alakította - elemezte a helyzetet, a vevő bizonytalan befolyásolhatóságát, és rávilágított arra, hogy az ügynökösködés egy kaméleonszakma. A következő jelenetnél az ügynök már álarcot váltott, és inkább lebeszélte az ügyfelet: túlságosan őszinte, flegma, és meglehetősen hányaveti az ügyféllel: „ez luxusnyaralás?! Amikor anyámékkal sátoroztam, az jobb volt! Lehúzás az egész, csak úgy mondom."

A színészek a jelenet végi analízis során az általuk formált karaktert vitték Bácskai Juli elé, aki megkérdezte tőlük, milyen érzés volt őszintének lenni? Iván karaktere elmondta, hogy ebben a szakmában hazudni kell és néha játszani.

Fenyő Iván a következő jelenet során raportra ment a főnöknőjéhez, előléptetésért smúzolni: „a managger akkor jó, ha siet." Átfogó és realista képet kaptunk a munkahelyi élethalál harcról, Iván karaktere alaposan be is mószerolja egyik munkatársát. A jelenetet követően a pszichológus megjegyezte, hogy látszólag Iván menedzser karaktere nem tett le erről az állásról. A menedzser immár leplezetlenül őszinte: „nem akarom a csaj seggét nyalni, nem érdekel: hányok az üzleti golftól és a wellness nyaralásoktól. Ha én lennék a fő-marketinges, mindenre lenne pénz." A pszichológus nő azt javasolja a karakternek, hogy hagyja a fenébe a multikat, de Iván bevallja, hogy kell a pénz, ehhez pedig taktikázni kell. „Neked arra van szükséged, hogy kiöntsd a lelkedet, és azt mond, amit gondolsz - javasolja Bácskai Juli.

Más nőtől akarsz gyereket?

A blokkokat Bóna János andalító hegedűjátéka választotta el egymástól, a harmadik jelenetben, pedig Iván és a feleségét alakító Kakasy Dóra életébe pillanthattunk. Az asszony hiába sütött sütit, hamarosan repkedni kezdenek a láthatatlan tányérok és parázs szócsata robban. Iván elszólja magát, hogy valójában nem akar még gyereket, előbb „sztármanagger"akar lenni, majd egy folyamatábrát szimulálva felvázolja közös jövőjüket. A szituáció elemzése során megtudtuk, hogy a dolgok nem feketék és fehérek, ha sok a kardinális kérdés, akkor egy független aspektusból jobban ráláthatunk a probléma egészére: „egy jó kereskedő azt mondja, amit a vevő hallani akar, de ez az elv nem kell otthonra. Menj haza a feleségedhez és mond el neki azt, amit gondolsz, minden ködösítés nélkül" - ajánlja a pszichológus.

A következő jelenet során Iván karaktere már joviális, bár előzőleg elmondta a kezelőjének, hogyha mindent őszintén elmondana otthon, az katasztrófa lenne. Mindegy, a vallomás megtörténik és megtudjuk, hogy bizonytalan a baba-project és az állása felől, belső bizonytalanságtól és szorongástól szenved. Az asszony rákérdez, hogy egyáltalán nem szeretne gyereket, vagy csak tőle nem? Vagy más nőtől inkább? Iván megtörik, elárulja, hogy szereti őt, de nem tudja, mit akar: „ha az igazat akartad, hát ez az! Elegem van, szarom le a pénzhajhászást!"

Az élet hozza ezeket a konfliktusokat. „Freud óta tudjuk, hogy a pszichológus első kérdései között szerepel az is, hogy mi történt a páciens gyerekkorában?" A következő jelenetben Iván gyerekkorába megyünk vissza, és egy, a saját hazugságaiban belegabalyodó gyerek meddő magyarázkodásaival szembesülünk. Érzelmileg zavart, figyeleméhes gyerekkor alapozta meg a későbbi felszínes és képmutató felnőttet.

„Így könnyű rászokni a hazudozásra - összegez a pszichológus. 15 évvel később ezért választja majd azt az életformát, amiben jelenleg van. Ha nagyon könnyen hazudunk, akkor egyre rosszabb lesz. Nem a kedves szélhámossal van a baj, hanem a notórius hazudozóval, aki akkor is használja fegyverét, amikor semmi szükség rá. Környezetünkben sok ilyen ember van, de az a legrosszabb, amikor egy ilyen személy közvetlen családtagunk vagy barátunk, mert egész máshogy kell hozzáállni. Akkor van nagy baj, ha ez az ember már önmagának is hazudik - már nem csak a munkahelyén, de otthon is. Minél jobban kerülgetünk egy konfliktust, az annál jobban jelen van. Ilyenkor az apácákat hozom példának, mert náluk jobban senki nem gondol többször a szexre."

Gyermekkori konfliktus-hullám

A soron következő jelenetben Kakasy Dóra 10 éves érettségi találkozóján vagyunk, ahol Iván formálja meg a lány egykori osztályfőnökét. Töménnyel indítanak és Iván nagyon jól hozza a krétaszagú, vén kriplit. A tanár úr váratlanul megkérdezi Dórát, hogy féltek-e tőle akkoriban? Kiderül, hogy éppen fordítva állt a helyzet, ugyanis inkább a tanár úr félt a gyerekektől, mert nem egyszer fenyegették meg. A jelenet végén Dóri bevallja a pszichológusának, hogy mennyire rossz volt hallani, hogy ex-tanárja félt tőlük.

Dóra hamarosan új szerepbe bújik, ugyanis egy hetilapnál dolgozó riportert személyesít meg. A probléma a fotós kollégával van, aki nemtörődöm és folyamatosan elbeszél a lány mellett, pedig az árvízi problémát dolgoznák fel, de a felszínes fotós inkább egy Stohl Bucis kamucikk megírására hangolja. A lány ezúttal alul marad. Ugyanezen jelenet őszinte változatában a fotósnak már kisebb az arca, visszafogottabb. Dóra most őszinte, határozottabb, és el is éri, hogy együttműködésük gyümölcsöző legyen, szándékuk pedig összhangban álljon a közös küldetéssel. A párbeszéd célravezető lesz.

Beteges apa-lánya viszony

Az utolsó jelenetről a közönség szavazhatott: vagy a párkapcsolatba megyünk bele, vagy Dóra és az apja közötti, gyermekkori konfliktus-hullámba. Az utóbbi nyert és a 10 éves Dóri világába utaztunk vissza. Iván formálta meg a zsarnokoskodó, lobbanékony, közhelyes, viszonylag pronyó apát. Kiderült, hogy Dóra azért lett bizonytalan felnőtt, mert gyerekkorában elnyomták személyiségét. Élete kezdeti szakasza erőszakos érzelmi hullámzásban telt - hol kiabáltak vele, hol ölelgették. A jelenet őszinte verziójában Dóra határozottabban lép fel apjával, de nem jut sokkal előbbre. Hiába érvel, az apjáról minden szó lepereg. Az apa folyamatosan csákányozza a lány önbizalmát és meddő párbeszédekbe rángatja bele. Dóra bátyját emeli fölé, hasonlítja össze vele, ezzel fokozatos versenyhelyzetet generálva, folyamatos lelkifurdalást keltve benne.

A műsor felépítése szerint a jeleneteket elválasztó elemzéseken van a hangsúly, de a közönség is elmondhatja saját véleményét, közbekérdezhet, elemezhet - ez egy interaktív játék. A színészek játéka abban segít, hogy minél jobban beleélhesse magát a néző egy olyan szituációba, amiben talán már maga is részt vett - akár tudomásán kívül is. A természetesség már nem csak kívülről fontos, egy lelki purgálás után pedig valamivel jobban érezzük magunkat. Az őszinteség ingyen van.

Fotók: Markovics Balázs

 

·        Élmény teli volt az előadás Taliándörögdön, nagyon élveztük férjemmel és lányommal. Hasznosnak érzem, amit teszel, mert sajnos a mai világban minden párkapcsolatban vannak problémák, és az emberek nagy százaléka nem jól kezeli, ezért van a sok válás. Türelmük, alkalmazkodásuk, empátiájuk, egymásra odafigyelésük nulla. Ezt diktálja a felgyorsult világ. Molnár Csilla

·        Pszichoszínház Bácskai Julival Újbuda újság Improvizatív terápia a Karinthy Színházban

 

Pszichológia és színház. A két fogalom mindig is jegyben járt, hiszen a színpad ősidők óta az érzelmek, emberi konfliktusok, és viselkedésformák megmutatkozásának igazi otthona. A Pszichoszínház szabad játék, mély lelki tartalom, kísérőnek pedig egy csipetnyi humor. A pszichoszínház „anyja", Bácskai Juli „szabadszóműves" és az egyik „Szabad" színész Hegyi Barbara mesélt a rendhagyó színházról. Bácskai Juli pszichológus, terapeuta, reklámszakember, tudományos kutató, színikritikus. Ennyi minden kellet ahhoz, hogy színházat csinálj? B.J.: Természetesen korábban nem tudtam, hogy ezzel fogok foglalkozni, de az életem ezen periódusai vezettek el végül a színházhoz. Rájöttem, hogy a pszichológiát nemcsak úgy lehet megmutatni, hogy a katedráról prédikálok, vagy ontom magamból a könyveket. A színpadon élet közelben, ha úgy tetszik, 3D-ben, színesen, szagosan mutathatom be azokat a lélektani helyzeteket, amelyeket többé-kevésbé mindenki ismer. Mindig két színészt választok, akik 90 perc alatt 8-10 jelenetben járnak körbe egy pszichológiai helyzetet. Miért szükséges ehhez az improvizáció? Írhattál volna jól szerkesztett párbeszédeket is. B.J.:A megírt szöveg ritkán lesz olyan átütően valódi, természetes, és magától értetődő. A spontaneitás mindig is rendkívüli izgalmat ad élethelyzeteinknek és egy színdarabnak egyaránt. Gondoljunk csak bele, a hétköznapi életben ugyanúgy improvizálunk. Ha valaki rálép a lábadra, lehet, hogy rászólsz, lehet, hogy belerúgsz, vagy csendben távozol, és szorongsz. Nem tudjuk előre kiszámítani, hogy egy bizonyos szituációban hogyan reagálunk. A színészeimnek annyi útmutatást adok, hogy mi az alaphelyzet, ők milyen karaktert képviselnek, és nagyjából hová fut ki a történet. Az eseményeket aztán már a pillanat szüli. Ez a szerep semmiképp sem nevezhető hagyományosnak. Rögtön igent mondtál a felkérésre? Egyáltalán, hogyan lehet erre felkészülni? H.B.: Először leültem Julival beszélgetni, és elmondta, mire számíthatok. Azt válaszoltam neki, hogy ha van bizalma felém, akkor engem nagyon érdekel a dolog, mert szeretek rögtönözni, és ez a szerep kihívásnak sem utolsó. Jelenleg Fenyő Ivánnal játszom a Karinthy Színházban a Megőrülök érted! Vagyis Tőled!?című előadást. Készülni? Azt egyáltalán nem lehet. Pont ez benne a jó, hogy sosem tudom, hová fut ki egy jelenet, hogyan reagál a néző, és hogyan reagálunk mi hárman egymásra. Persze jól csinálni azért nem ilyen egyszerű. Nyitottnak kell lennünk, jó ösztönökkel kell rendelkeznünk, figyelnünk kell egymásra, egyszóval hatalmas koncentrációt igényel. Az első ilyen fellépésen nagyon féltem, az akkori partnerem, Csányi Sándor nyugtatgatott. Aztán soha többet. Ráéreztem a lényegére. Egy hagyományos színdarabban sokkal több az aggodalom, hiszen tudom, mit szükséges véghezvinnem. Itt még szöveget sem kell tanulnom, az egyetlen feladatom, hogy élő, igaz alakítást nyújtsak, és mindig tovább tudjam vinni a szituációt. Gondolom nem mindenki alkalmas erre a játékra. Egy improvizatív színház rendezője hogyan választja ki a színészeit? B.J.: Úgy, hogy sokat járok színházba. Csak olyan színészt választok, akit színházban láttam, nem tv reklámban, vagy filmen. Olyanokat, akiket hiteles, őszinte embereknek tartok, akikről látom, hogy van önismeretük, és jó emberismeretük. De nagyon fontos a szókincs is. Hiszen a színész általában bemagolja, amit a szerző írt, ehhez nem kell egy szót se mondania magától. Aki választékosan beszél, jobban improvizál. Végül pedig jó, ha van humorérzéke. Mi nem vicceskedünk, bohóckodunk a színpadon, de a helyzetekből fakadó iróniát és humort érzékelnie kell, és ki is kell tudnia használnia a színésznek. Sokat számít, hogy milyen szituációt, és milyen partnert kapsz aznap estére? H.B.: Ha nagyon ismerős a helyzet az a jó, mert tudok miből meríteni. Ha nem, az is jó, mert empátiát igényel, komolyabb a kihívás. Nem igazán számít, hiszen valamelyikünk mond valamit, amitől egy pillanat alatt megváltozik az egész jelenet. Számos partnerrel játszhattam már, és érdekes, hogy csak két ember volt köztük, akikkel korábban már dolgoztam. Ez mégsem jelentett problémát, sőt annál izgalmasabb a játék. Persze számít a partner személyisége, aktuális hangulata, de ezekhez érdemes alkalmazkodni, mert csak akkor tudunk jó előadást nyújtani, ha összhangban vagyunk. Ez valójában egy mesterkurzus, egy erős gyakorlat a színpadi létre. Nem olyan kifinomult, mint egy megírt darab, de pont ez teszi igazán emberivé, és ezért azonosul könnyen a néző a szereplőkkel. A nézők felismerik saját maguk, vagy társuk viselkedését. Nálatok a néző is megszólalhat az előadás közben. Ez is olyan „Vonjuk be a közönséget a jelenetbe”-típusú színház? B.J.: Nem egészen. Elhatároztam, hogy mi nem zaklatjuk a nézőt. Nem fröcsköljük le, nem ülünk az ölébe, és nem cibáljuk fel a színpadra, hiszen arra vannak a színészek. A mai világból azonban hiányoznak az igazi beszélgetések, az, hogy egyáltalán szóba álljunk egymással. Pedig belül mindenkinek lenne rá igénye. Amikor úgy érzem indokolt, megszólítom a nézőket, és aki akar, hozzászólhat a történtekhez, vagy elmondhatja az ehhez kapcsolódó személyes élményét, véleményét. Volt, hogy hatalmas vita alakult ki a színészekkel, de találkoztam olyan esettel is, hogy egy hölgy szinte felkiáltott: drágám, te ugyanígy viselkedsz! Sok visszajelzést kapok, hogy az előadás után napokig beszélgetnek arról, hogyan kellene megoldani a felvázolt, rájuk is jellemző helyzetet. Éppen ezért szoktam hangulat-, és kapcsolatjavító vándorszínházként is aposztrofálni magunkat. Számos művészeti ág is tükröt mutat: tessék, ilyenek vagytok! A pszichoszínház száz százalékig erről szól. T.D.

 

http://artstab.hu/pszichoszinhaz-a-reok-ben

·         Pszichoszínház a REÖK-ben

   Hétfő este egy különös eseménynek lehettek tanúi a szegediek, mármint azok, akik eljöttek este hétre a Reök-palotába, ahol Bácskai Juli pszichológus és két ismert színész, név szerint Létay Dóra és Szabados Mihály vezettek be minket a Pszichoszínház eddig ismeretlen világába…

Hogyan is lehet összekötni a kellemeset a hasznossal? Nos, kérem szépen úgy, ha az ember elmegy ebbe a híres, nevezetes Pszichoszínházba, mert talán épp az ő problémái kerülnek felszínre, persze csak ott, a színészek között a színpadon, s ezáltal egy-két hasznos tanáccsal segítséget is kaphatnak a pszichológustól…
Az ígéretnek eleget téve valóban hangulatjavító hatása volt ennek a két órának. Nagyon sokat nevettünk, s nagyon nagyokat, hát persze, hogy „magunkon”! Másképp nem is ment volna!
Nagy életbölcsességekkel azért nem lettünk gazdagabbak.
Inkább az igen eltérő karakterek kifigurázására ment rá az előadás. S ezáltal a nevetésre, aminek, mint tudjuk óriási gyógyító ereje van.
Bevallom őszintén, én kicsit azért többet vártam…
Jó, volt egy rövidebb szakasz, amikor beszélgettünk, vagyis Bácskai Juli kérdezgetett minket: nézőket, leellenőrizve figyelmünk mértékének fokát. Ekkor egy az utolsó sorban ülő férfi igen érdekes és elgondolkodtató dolgokat fűzött hozzá az előadáshoz, olyannyira, hogy még a bájosan mosolygó pszichológust is zavarba hozta.
Létay Dóra bizonyos tévés szerepléseinek köszönhető negatív árnyéka mögül végre a mi szemünkben is bátran kibújhat. Szabados Mihály pedig hihetetlen szellemesen találta fel magát az adott szituációkban. Le a kalappal előtte!
Az öt női és öt férfi karakter egyenkénti személyes találkozása és rövid beszélgetése a pszichológusnővel jó ötlet. Csak az öt túl magas szám ehhez a típusú „helyzetgyakorlathoz”. Rendben, hogy az egész este improvizáció, de az azért igen zavaró volt, hogy nem gazdálkodtak megfelelően az idővel…
 Az előadás utolsó „jeleneteként” az 5-5 karakter véletlenszerűen találkozott megadott helyszíneken. Igazából ez volt a valóban érdekes, ez volt az a pont, amikor azt éreztük, hogy felépült valami az este folyamán. Itt van egy csomó karakter, csomó élethelyzet és probléma, gátlás; rajta, ezekkel tessék valamit kezdeni. S színészeink kezdtek is! Méghozzá igen gyakorlottan és talpraesetten!
Habár azt gondolnánk, hogy az improvizáció a legkönnyebb dolog a világon, hisz ott nincs betanult szöveg, technika, tánclépés, tudatnom kell a Tisztelt Nagyérdeművel, hogy ez korántsem igaz. Sőt inkább az ellenkezője. Ezért van az, hogy kevés –egyébként igen tehetséges – színész válik be improvizációs előadásokban.
Létay Dóra és Szabados Mihály azonban bevált! S rá kell jönnünk, hogy a Pszichoszínház jó móka!
Örömhír annak, aki lemaradt, hogy egy hónap múlva Bácskai Juli és két profi színész ismét Szegedre fog látogatni, hogy szórakoztatva segítsenek!
Találkozzunk ott!

 

bubu

·         http://exit24.hu/cimlap. szabó bea 2009-04-07

·        http://www.stiluskommunikacio.eu/cikkek/35-hallgatoink-irtak/136-ujratervezes-avagy-pszichologus-mint-gps-navigator

 

·         http://www.otvenentul.hu/page.php?PageID=29687

 

Critikai Lapok, Földes Anna kritikája. A „szabadszóművesé" a szó

Az idézőjelbe tett definíció a különleges mesterség egyetlen képviselőjétől, Bácskai Júliától származik, aki képzettségét tekintve tanár, pszichológus, terapeuta és reklámpropagandista. Volt tudományos kutató és dalszövegíró, működött színikritikusként is, de 2000 óta, amióta Pszichoszínházát elindította és működteti, a nyilvánosság előtt – gyakorló pszichológus létére – főként szabadszóművesnek nevezi önmagát.
A műfaj, amit életre hívott, valahol a színház és a terápia határvidékéről való. Ötletét, keretét a pszichológus és a hozzá forduló páciens párbeszéde kínálja. A trambulin az a terápiás céllal lefolytatott beszélgetés, amelynek előadására, majd illusztrálására a problémát a színpadon demonstráló két színész vállalkozik. Nem először jelentkeztem be – nézőnek – a pszichoszínházi rendelésre. Ezúttal főként azért, mert Csákányi Eszter és Margitai Ági voltak Bácskai Júlia meghívott páciensei. Az Örömanyák címen meghirdetett este nem is az anyós és meny agyoncsócsált konfliktusát, hanem a mamák ellentétét boncolja. Erre vall az árulkodó alcím, amiben a legfontosabb a kérdőjel: „A te fiad és az én lányom?" Ez utal arra a színpadra állított szélsőséges esetre, amikor a családi konfliktusban nemcsak két ember, két nemzedék, hanem két világ ütközik. A fiatalok jól meglennének együtt, de a mamák két társadalmi réteget, két világnézetet, életformát és szokásrendszert képviselnek. Ki-ki a maga módján szereti csemetéjét, unokáját, de egyiküknek sem mindegy, hogy a Gundelben vagy a kőbányai kocsmaudvarban felállított hatalmas sátorban rendezzék a lakodalmat. Mire ez a vita kirobban, már tudjuk, hogy az egyik anyuka – történetesen a menedzser férjjelölt édesanyja – jómódú, kulturált patikus, mellesleg zugivó. A másik, a lányos anya szabad szájú, kövér teremtés, aki pizzát süt a külvárosi talponállóban. Csoda, hogy gyermekeiket másként szeretik, ha egyszer a fejükön is másként tapad a haj?

Ezúttal voltam olyan szemtelen, hogy elkértem Bácskai Julitól az este egy oldalnál is rövidebb, kissé összefirkált forgatókönyvét, a jelenetek sorrendjét és vázát rögzítő szinopszist, ami kizárólag a két színész jelleméből, játékából, alkatából és legszemélyesebb habitusából válik a színpadi improvizáció által hiteles, élő színházzá.

Őszintén szólva nem az a meglepetés, hogy ők ketten érzékletesen, hitelesen képesek megformálni a rájuk bízott, nem is különösebben bonyolult szerepet. Margitai „született" elegáns úriasszony, Csákányi, ha kell, hitelesebben tenyeres-talpas, leplezettebben közönséges, mint a figura modellje. Érdekessége az előadásnak az improvizáció szakmai szintje. Mert a két színésznő magától értetődő természetességgel hiteti el velünk a valóságot: hogy a szerep minden szava, a játék minden gesztusa az adott pillanatban és szituációban születik. Ahány rádióst ismerek, mindenki megkülönböztetett odaadással szól az élő adás feszültségéről, izgalmáról. Nos Bácskai Juli színházának minden előadása élő adás, éppen ezért megismételhetetlen. A rögtönzött dialógus azonban soha nem lehet annyira triviálisan köznapi, hogy ne érje el egy átlagos társalgási dráma nyelvi, irodalmi szintjét. Ennek titkát, saját munkamódszerét a szerző úgy fogalmazta meg, hogy nála a színész elég szabad ahhoz, hogy kitalálja saját szövegét, ugyanakkor elég támasztékot kap ahhoz, hogy a jelenetek előadásakor ne legyen bizonytalan. A rendezőt is dicséri, hogy Csákányi és Margitai úgy éltek ezzel a különleges színpadi szabadsággal, hogy a páros jelenetek minden elhangzott mondata és a szereplőknek a szituációból következő minden gesztusa a helyén volt, mintha hetekig próbáltak volna. Pedig két perccel a produkció kezdete előtt az egyik szereplő még őszintén aggódott: olyan fáradtnak érzi magát, hogy nem tudja, hogy fog „darabot írni" a színpadon. De úgy látszik, a fáradtság nem bénította, csak ellazította, ha patetikus akarnék lenni – ami cseppet sem illik a pszichoszínház természetéhez –, azt mondanám, hogy megihlette.

De ami még frappánsabb, a két asszony meggyőzően motivált összecsapása és némileg elnagyolt összebékülése megihlette a közönséget. Kérdésekkel is alig kellett biztatni a jelenlevőket – anyósokat, menyeket –, hogy elmondják véleményüket a megismert figurák magatartásáról, bevallják, mennyiben és hogyan érintette őket az Örömanyák igazsága. Így azután a pszichológus rendező szándéka szerint az egészséges, de sorsuk és lelkük valamelyik zugában mégiscsak érintett páciensek kórképe és „kezelése" találkozott a valamennyiünkhöz szóló színházzal. Bácskai Júlia vállalkozásának sikerét, hasznát bizonyítja, hogy eddig huszonháromezren vettünk részt a szórakoztató kúrán.

·       Bácskai Juli Pszichoszínháza

"Szerelemem, Casanova" Létay Dóra és Hevér Gábor szereplésével

Van egy színház, ahol mindig jó lenni. Mert minden egyes előadásban magadra ismerhetsz, viszont beleszólhatsz, meg bele is beszélhetsz, miközben mégsem magadról szólsz. Ez pedig a Bácskai Juli színháza. Igen, a Juli. A Bácskai Juli.

 

Nemrégiben nála jártam, pontosan ugyanott lakik, ugyanazon az emeleten, ugyanabban a lakásban, ahol 23 éve megismertem.  És hogy az általa életre hívott Pszichoszínház előadásának témájához is kapcsolódjak, pont ugyanazzal a férjjel bír, mint akkor, a Bóna Jánossal. Mondja a Juli, hogy vele minden változatlan. Ezen összemosolygunk, mert annyi minden történt húsz év alatt, hogy egyáltalán nem lenne csoda, ha minden másképp lenne, sőt, az lenne a normális szinte, de annyira jó, hogy így van, hogy pont így van, és nem másként.
 

A Juli egyszer azt írta, egy szívünknek, és annyi más nő szívének kedves férfi halálakor, akit ma is siratunk, és ma is mosolyogunk, ha eszünkbe jut, hogy az a férfi intézmény volt.  Tudom, nagyon is tudom, hogy így volt. 

Viszont amondó lennék, hogy ez az intézmény fogalom igenis kijár a Julinak is.

Bácskai Juli pszichológus. Volt iskolapszichológus az Alternatív Közgazdasági Gimnáziumban, klubvezetőként szexuális ismeretterjesztő esteket tartott a rákospalotai cigány-klubban, szakmunkásklubokban, iskolákban, publicistaként írt az egykori Magyar Ifjúságban, a Családi Lapban, rovata volt a Képes Európában, a Tinában, a Népszabadságban. Napi sorozata volt a Nap TV-ben és a Satelit televízióban, az MTV-ben. Oktatóként személyiségfejlesztő és kommunikációs tantárgyakat ad elő, pedagógusoknak, diákoknak, tart előadásokat, könyvet ír, saját módszereivel párkapcsolati terápiát tart, pardon bocsánat, párkapcsolatokat szerel, de legfőképpen beszél. És kérdez.
 

És képzeld, ha eddig még nem tudtad volna, a Juli olyan jól kérdez, hogy észre sem veszed, és már mesélsz. Közben sebek gyógyulnak, meg nagy röhögések támadnak, meg néha hallgatások. Mert azok is kellenek. Aztán ebben a soha véget nem érő nagy beszélgetésben egyszer csak azt kezded el számolni, hogy hány éve is annak, hogy a Juli mindig mindenütt VAN.  Hogy jelen van.  Nem mintha jelentősége lenne a számoknak, de az idő makacs dolog. Az embert mindig arra kényszeríti, hogy számot vessen. Egyedül a Julin nem változtat.
 

Már kilenc éve annak is, hogy létrehozta a Pszichoszínházat.  Egy olyan rögtönzésekre épülő színházat, ahol a profi színészek nem sokkal az előadás előtt ismerik meg az aznapi darab üzenetét.  Példának okáért most a Létay Dóra és Hevér Gábor improvizációjában a „Szerelmem Casanova” lesz terítéken, gyaníthatóan azokról a férfiakról és nőkről esik majd szó és dialóg, akikből az egyik mindig szerelmes, a másik meg mindig ilyen szerelmes típusba bonyolódik bele. De ebben a színházban mindenféle más hétköznapi témákat is nyakon csíphetsz, mindent, ami érdekel, ami veled is, meg velem is megtörténik. És amiről kérdezni szeretnél. Vagy mesélni. Vagy csak hallgatni.
 

A Pszichoszínházban ezt is, azt is lehet. A BácskaiJuli intézmény, a szabadszóműves színházában.

- izadoradanken-

 

►Elixir.hu 2008-11-20

Jártál már a Pszichoszínházban? Rólad, Neked

Függetlenül attól, hogy milyen a cím, a sztori vagy a szereposztás, különösen mély nyomot hagy bennünk az a színdarab, amelyről úgy érezzük, alkotói a vesénkbe látnak, és épp azt a problémát viszik színpadra, amelyik minket leginkább foglalkoztat.

Bácskai Juli Pszichoszínházának előadásairól bizonyára sokan gondolják úgy, hogy a darab róluk szól, a feldolgozott helyzetek ugyanis bármelyikünkkel megtörténhetnek.

Ami a színpadon zajlik, tükröt tart mindannyiunk elé. Ha nem is a saját életünk egy-egy fejezetére ismerünk rá, biztosan találunk olyat a környezetünkben, akire igaznak érezzük az elhangzottakat - barátainkra, szerelmünkre, kollégánkra, szomszédunkra, testvérünkre, gyerekünkre, szüleinkre, és a sort hosszan folytathatnánk

►A rögtönzés mesterei

A Pszichoszínház, jóval túl a századik előadáson, igen sok, igen elgondolkodtató témát tárt a közönség elé. Bácskai Juli pszichológusként nap mint nap találkozik az élet szülte különös történetekkel, amelyek ihletet adhatnak egy-egy színdarab felépítéséhez. Műsorra tűzték már az érzelmi kötelék és az érzelmi függőség problematikáját, feldolgozták a férfiválság, a szeretősdi és a szex, a bizalom, a szakítás, a válás kérdéseit, de színpadra állították többek között a másságból, a gonoszságból, az énhatárok kereséséből, az újrakezdésből adódó élethelyzeteket is.

A darabok különlegessége nemcsak a témaválasztásban rejlik. Az előadásokon minden alkalommal két profi színész játszik, improvizál. Nincs ugyanis előre megírt forgatókönyv, a fellépéseket nem előzik meg próbák, ezért minden kétséget kizáróan állíthatjuk: nincs két egyforma Pszichoszínházi est. Amikor Juli kibont egy-egy problémát, élethelyzetet, lelki szemével látja is maga előtt azokat a színészeket, akikről úgy gondolja, tökéletesen meg tudnák formálni a rájuk szabott karaktert.

Ha sikerül őket szabaddá tenni, pár nappal az előadás előtt kézhez kapnak egy forgatókönyvvázlatot, amely bemutatja az adott napra választott problémás kapcsolatot, a szereplők jellemét, konfliktusait, és a hosszas próbafolyamatot mindössze egy rövid megbeszélés helyettesíti. A sajátos lelki töltés mellett érdekesség, hogy egy-egy Pszichoszínházi előadás alkalmával olyan színészpárosok állnak össze, akiket egyébként sosem láthatunk együtt dolgozni a pódiumon. 

Interaktív színház

Az ötletesség, a kreativitás a kellékek és a ruhadarabok összeválogatásában is megnyilvánul: ezeken az előadásokon nem látunk pazar díszletet és tökéletesen kidolgozott jelmezeket, a praktikus kiegészítők azonban olykor sokkal találóbbak. Az, hogy mit képzelünk a jelenetek mögé, a fantáziánkra van bízva, valahogy úgy, mint gyermekkorunkban, amikor bármilyen szituációba képesek voltunk beleélni magunkat, és abba belefeledkezve, órákon át el tudtunk játszani - a kívülállók pedig semmit sem láttak abból a világból, amelybe ilyenkor elmerültünk.

A helyes kellékválasztás a kétszereplős darab és a gyors személyiségcsere miatt elengedhetetlen a sikerhez. Előfordul például, hogy játék közben Juli azt mondja, most akkor következzen egy kis időutazás az épp gyötrődő feleség kislánykorába! - ilyenkor a színésznő néhány másodperc alatt két copfot köt a hajából, s a darabot ott folytatja, ahol abbahagyta, csak most éppen gyerekként.

Hogy mindez milyen benyomásokat kelt bennünk, azt az előadás bizonyos pontjain meg is oszthatjuk a többiekkel. Bácskai Juli nemcsak mint a Pszichoszínház megalkotója, hanem mint moderátor is részt vesz a munkában, és mindig ráérez, hol jön el a darabban az a pont, amikor érdemes a közönséget is bevonni az együtt gondolkodásba. Ilyenkor nemcsak az hangzik el, mit gondolnak a nézők az adott helyzetről, a színpadra vitt kapcsolatról, hanem akár személyes élményeiket is elmesélhetik.

A színészek nem mindennapi improvizációja mellett a közönség aktív részvétele is hozzájárul ahhoz, hogy a Pszichoszínházat egyszerinek és megismételhetetlennek érezzük. Az előadások legfőbb célja, hogy a választott problémakör mindenki számára ismerős legyen, de soha ne közhelyes; könnyen általánosítható legyen, de korántsem átlagos; és végül, hogy humoros legyen, de ne olcsó, és ne bántó.

 

► Hiába, na Bácskai ért a színészek meg a nézők nyelvén is. Ami pedig a színészek rajongását illeti, néhány vallomás tőlük. Galkó Balázs: „Színház, ahol minden pillanatban minden érzékszervemmel arra kell figyelnem, hogy mi történik a partneremmel, a partneremben és mi történik velem. Színház, ahol nagyon kevés a» mintha «, ahol nem írják meg előre, mikor, hová menjek, hová nézzek, üljek, álljak, és mit mondjak”. Börcsök Enikő úgy fogalmaz, hogy a Pszichoszínház hatására „Én magam is változom, változik az életem. Sose tudom megállni, hogy ne beszélgessek én is a nézőkkel, pedig nekem nem szabadna”. Ónodi Eszter két dolog miatt szereti ezt a fajta színházat. „Egyrészt azt hiszem, minden színész számára nagy öröm az improvizálás, főleg, ha ennyire szabad és felelőtlen lehet. De talán még ennél is különösebb az, ahogy a játék során szép lassan felcserélődnek a szerepek: az első látásra tartózkodó, szemérmesen kívül álló nézők felengednek, s az előadás igazi főszereplőivé válnak.”

Népszabadság Jövő 7 melléklet. Pogonyi Lajos riportja, részlet. 2005. augusztus 26.

►

Bácskai Júlia: Rómeók nélkül

A helyszín rövidesen átalakul: 7 órától Bácskai Júlia Pszichoszínháza következik. Rómeó és Rómeó meleg helyzetben az előadás címe: a jelenetfüzérben Rába Roland és Szanitter Dávid jelenítik meg a hősöket, akik ismerkednek, majd szembesülünk kapcsolataik buktatóival. Hová fajulnak a dolgok? – kérdi a pszichológus, miközben nyíltszíni anamnézis bomlik ki a szemünk előtt a házas, de látens homoszexuálisokról, a macsó-imidzs és a valós személyiség konfliktusáról, az önkeresésről és a párkeresésről, mely nemtől függetlenül gyötrően konkrét kudarcokon át visz – talán valamiféle rév felé.

A közönségből egy hozzászóló felvillantja: a szabadíts meg a kísértéstől más értelmezését: szabadíts meg a kis (kisszerű) értéstől: vagyis a klisék nyilaitól ments meg Uram, minket…

A Pszichoszínház – a jó színészeknek hála – maga is jól egyensúlyoz a határvonalon. 

Tűsarok.org. 2007Iron

►A  „Rómeó és Rómeó meleg helyzetben”  című játék önmagunk felvállalásáról, mellékesen pedig a társkeresésről szólt. Melegeknek és nem melegeknek egyaránt. Kicsit hosszan nyúlt a kertészmérnök-hallgató életének rétestésztája, többször úgy tűnt, el is szakad, Szanitter, és leginkább Rába Roland - nyafogva és keménykedő műmacsóként, sapkában, kendővel, parókában, szóval mindenhogy - azonban olyan élvezettel, okosan, komolyan és (ön)iróniával játszott, hogy csak a színpadot nézte az ember. Papp Tímea Kultúra.hu

 

►Sokan sokféle szempontból tanulmányozták már a médiát, de a Csatorna Média Fesztivál első napjának egyik legérdekesebb előadása az újdonság varázsával lepte meg a nagyérdeműt. Bácskai Júlia Pszichoszínháza kétségkívül új megközelítést képvisel.

A pszichológus Szabados Mihály színész közreműködésével, a közönségét is belevonva folytatott pszichológiai alapú beszélgetést a mai magyar médiáról, amely szerinte olyan, mint egy nagylábon élő kamasz: minden körülötte forog, és mindent megenged saját magának. El kell adni a műsort, a cél pedig szentesíti az eszközt. Ez eredményezi azt a hihetetlen mértékű szellemi leépülést és ízlésficamot, amely a magyar média talán legfőbb sajátosságává vált az elmúlt időszakban. Ez azért sem túl szívderítő, mert a fiatalokra a média gyakorolja a legnagyobb hatást, mintegy negyven százalékban, és a maradékon osztozik a család, az iskola, és az őket körülvevő csoport. Továbbá a szülőknek csak harminc százaléka nézi a televíziót gyermekével együtt, a többiek rá sem hederítenek, csemetéjük milyen jellegű információkat vesz magához a beszélő dobozból.

A médiumokból sugárzó tünetek – agresszió, ingertömeg, teljesítmény nélküli sztárolás – lecsapódnak a társadalomban, és megjelennek egyéni szinten: így leszünk agresszívak, türelmetlenek és igénytelenek, továbbá a „szépségfasizmus” áldozatai. Bábuként asszisztálhatunk ahhoz, hogy a kereskedelmi médiumok teljesen átszabták az egész magyar közízlést, és tűrhetetlenül alacsony színvonalat reprezentálnak.   

Igaza van a pszichológusnőnek: valóban itt lenne az ideje, hogy a média észbe kapjon és tudatosítsa bennünk és magában is saját felelősségét. Bácskai Júlia szerint pszichoterápiára kellene járnia, szerintem viszont teljes újjászületésre lenne szüksége.

Rodenbücher Katalin

►Bácskai Júlia nehezen körülírható színpadi vállalkozása immár nyolcadik évadját és száznegyvenedik előadását tapossa, de a fáradt rutin messze elkerüli.

A magát "szabadszóművesként" meghatározó lélekkutató a 2000. évet találta alkalmasnak arra, hogy útjára indítsa azóta fékevesztett folyóként hömpölygő improvizációs pszichoműsorát. A pár mondatos forgatókönyvek általában két színészt instruálnak, akik nyakig merülve a hétköznapi élethelyzetekbe és konfliktusokba, burjánzó rögtönzésbe feledkeznek, miközben a játéktér sarkába húzódó pszichoanalitikusunk a megjelenített karakterek és a nézők rezdüléseit vizslatva rendületlenül rendel. Az építő jellegű magunkba tekintés már így is garantált, Bóna János közbehegedülései csak fokozzák a mélyről felszakadó katarzist. Jelen esetben Hegyi Barbara és Fenyő Iván kap lehetőséget arra, hogy a Bolondságok és mániák cím mentén haladva beletrafáljon a nézőtéren szorongó emberek problémáiba. Vigyázat, az interaktivitás sem kizárt, senki sincs biztonságban! Még a rendező által felvázolt helyzetnek odavetett színészek és a színészek pillanatnyi lelki kondíciójának és személyiségének kitett rendező sem. Minden előadás premier, és senki nem tudhatja, hogy mit hoz a következő perc... Valami azt súgja, hogy Hegyi Barbara és Fenyő Iván fokozottan alkalmas egy ilyen típusú szakmai megpróbáltatás termékeny elviselésére...

 

Exit

 

►Tűsarok, kritika. 2006-08-13

„Éljünk úgy, hogy ne lógjunk ki a sorból?”

„Az a nő a férjed?”

A jó csajok baseball sapkát is kapnak – nyom a kezembe egy satyót meg öt szál snack-kolbászt a Népszabi-sátor mögötti pultnál a játékmester, miután sikerült a fémkutyát a sínen egészen az első állomásig feltolni. Szakadjon le rám az ég, de nem utasítom vissza, sőt, be kell vallanom itt a nyílt színen, hogy a szigetmentes hétköznapokban azt is (rájuk) hagyom, hogy az ajtóknál a hímneműek előreengedjenek. A gyakorlatban én magam fúrom alá saját elveimet? Derült égből önvizsgálat. Baseball-sapkával és paprikás kolbásszal elsikkasztott feminizmus.

Még szerencse, hogy épp mára esik Bácskai Júlia Pszichoszínháza, amelyben az „Idei identitásom. Nővé válni. Nők egymás közt” cím alatt női szerepek és kapcsolatok kerülnek terítékre, ahol a fenti dilemmámat ventilálhatom. Na meg azt a többfrontos támadást, amelyben az utóbbi egy hónapban során részesültem gyerek-ügyben.

Mivel huszonöt elmúltam, sokak számára velem megosztandó logikus következtetés az, hogy ha nem kívánok itt és most babát szülni, bizonyára 1. önző vagyok, 2. nem eléggé nőies és 3. nem vagyok szerelmes a pasimba. Más szituációban ugyan, de pontosan ezt; az egyén és a környezet kapcsolatának problematikáját boncolgatta a darab is, megpróbálva választ keresni olyan kérdésekre, mint hogy mennyire hagyjuk, hogy beleszóljanak az életünkbe, mennyire tudjuk tartani saját határainkat, illetve mennyire befolyásolnak bennünket döntéseinkben?

Nők egymás közt

A két színésznő, Kecskés Karina és Nyakó Júlia a Bácskai Júlia által felvázolt kerettörténetre improvizálva rajzolta fel a női szerepek szivárványát a Magic Mirrorban péntek este: egyedülálló, pasimentes sikeres nő teherbe esik, és innentől kezdve a házmestertől a butikosig mindenki ítélkezik felette.

Egy órában, újabb és újabb részleteket felvetve vázolódik fel előttünk a főszereplő háttere, a lombikprogramtól egészen leszbikusságáig, amelyet az utolsó jelenetben be is vall édesanyjának, aki csak hüledezve érti meg végre: „Az a nő a férjed?”

A darab egésze mozgalmas és változatos, Nyakó Júlia ezer arcát villantja fel benne a házmestertől a nőgyógyászon át egészen a vidéki bántalmazott nővérig, miközben a Kecskés Karina által alakított szereplő egyre kétségbeesetten és tanácstalanabbul sodródik a rázúdított vélemény- és ítélkezés folyamban.

Az utolsó jelenet előtt Bácskai Júlia villámterápiát kezdve a közönséget kérdezi hasonló élményekről és élettapasztalatokról, illetve arról, hogy mit gondolnak az elfogadásról és a toleranciáról a sátorba betérők. Egy meleg fiú elmeséli, hogy milyen volt nyolc év után elmondani másságát a szüleinek. A mellette lévő, egykor barátnő, mára jó barát megérteti velünk: „ezt nem úgy kell felfogni, hogy mi lesz, ha fájdalmat okozunk a szeretteinknek. Ebben a szituációban mi vagyunk a fontosak, nekünk a legnehezebb: az ő dolguk az elfogadás”. Barátjával, pezsgővel ünnepelték meg az előbújás napját: ez a nyílt színi vallomás is csak a sokat kárhoztatott, de mégis a miénk Szigeten lehetséges.

A pszichoszínház mindig más, hiszen nincsenek előre leírt forgatókönyvek és dialógok, amennyiben az Olvasó lemaradt volna a szigeti előadásról, be tudja pótolni a Liberálisok házában, ahol három ingyenes előadás kerül terítékre:

Októbertől a Pszichoszínház megszokott helyén, minden hónap 10-én este 10-kor az Új Színházban folytatódik.

soosviki

 

 

►LÉLEKJELENETEK

Völgyfutár, 2006 II. szám

 

Menjünk együtt pszichológushoz! A kollektív lelkizés gondolata illetve a problémafelvetés vezényli a Bácskai Júlia vezette Pszichoszínházat a Malompart Vendéglő színpadán. Érkezéskor furamód négy dekoratív leányzó adott ízelítőt hastáncból, s már épp kezdtem volna újraértelmezni a lélekbúvárkodás fogalmát és hatásmechanizmusát, mikor egy jóakaró figyelmeztetett, hogy a fenti színpadon lelhetek rá a „balett nagymesternő” Lang Györgyire és Bezerédi Zoltán színész párosára, akik az aznap esti improvizált darab szereplői.

A téma nem ismeretlen: „Azért mert a férjedet kenyérre lehet kenni, nem kell folyton vajnak nézned!" Avagy mihez kezdjünk párkapcsolatunkkal, ami esetleg épp ellaposodik, fakóvá válik, vagy csak szimplán besárkányul az egyik fél (vajon melyik?): próbáljuk-e megoldani, vagy esetleg hagyjuk a csudába. A már említett páros életébe pillanthattunk bele, kezdve az átformálódó tanár-diák viszonyba, a hatalmi szerepek átalakulásába, és a civakodó hétköznapokba. Györgyiék mindezt roppant szellemesen valósították meg, állandóan kikacsintva a közönségre, s a nyomasztó, olykor láthatóan kényes témát boncolgató jelenetek dacára a közönség szívből kacagott. Épp ezért volt kissé furcsa, hogy a zárójelenet előtt, mikor a nézőket faggatták, komoly értékelések hangzottak el. A bohózat és valóság ilyetén keveredése különös elegyet alkotott.

Júlia sietett leszögezni: „Nem akartunk okosakat mondani, de örülünk, hogy eljöttetek." Tanulság: Vajas kenyeret (k)enni jó, de nem árt megkérdezni partnerünket is.

metta

Völgyhírek

Bácskai Júlia Pszichoszínháza Július 30-án mutatta be a kapolcsi Malompart vendéglőben az „Azért, mert a férjedet kenyérre lehet kenni, nem kell folyton vajnak nézned!” című előadását.

Vegyünk egy csipetnyi pszichoterápiát, keverjük össze egy kis színházzal, tegyünk bele sok humort és improvizációt, s mindezt tálaljuk két profi színésszel és kész is van a pszichoszínház.
Mikor megérkeztem, már bent ült a közönség a kis szabadtéri színház padjain, lelátóin és minden ülésre alkalmas dolgán, így gondoltam, megállok egy pillanatra a színpad szélén. De amint ez eszembe jutott, meg is szólalt Bácskai Júlia a színpadról, hogy aki most érkezett, nyugodtan üljön le. De nem lepődött meg senki, hiszen ez egy olyan originális színházi műfaj, ahol hozzászólnak a közönséghez. Talán épp ez adta meg azt a közvetlen és jóleső érzést, ami a műsor másfél óráját jellemezte.
A történet adott és hétköznapinak tűnő volt. Van egy házaspár, akiket a válás fenyeget, ha nem oldják meg a problémájukat. Ezért a férj felkeres egy pszichológust, hogy segítsen. Ám a probléma maga első hallásra furcsa talán, ugyanis a nő birtokolja a férjét, ugráltatja, tárgyként (le)kezeli. Emellett az egész kapcsolat már rég ki volt hűlve, el volt fáradva, haldokolt.
Több részre bontható a darab. A kezdő jelenetben a kétségbeesett férj (Bezerédi Zoltán) beszélget a pszichológussal (Bácskai Júliával) a gondjairól. Aztán megismerhettük a férfi hétköznapjait, amint a feleségével (Lang Györgyi) csipkelődik. A következő részből megtudhattuk, hogy hogyan is ismerkedtek meg és akkor mennyire más volt a viszonyuk. A nő még felnézett a férfira és talán sokkal természetesebb volt az egymáshoz való hozzáállásuk. Végül időben újra visszakanyarodunk a történet kezdetéhez. A család közben öttagú lett. Talán ez az egyetlen összetartó elem egy ilyen kapcsolatban. Megjelent a féltékenység, a nő mértéktelen uralkodása a férje felett. A darabban végig visszatérő – néhol poénos - elem volt a vaj. A feleség általában vajat kenegetett a kenyérre, majd a férjével szolgáltatta fel a közönségnek, szimbolizálva a férfi kenyérre kenhetőségét.
Majd Bácskai Júlia a közönség közé lépett és a darab pszichológiájával kapcsolatos kérdéseket tett fel. Többen hozzászóltak a témához, volt, aki szerint mindkét fél halálosan depressziós. Erről nem volt szó, sajnos az emberek hajlamosak mindent depressziónak diagnosztizálni.
A vélemények ez esetben nem oszlottak meg túlságosan. A legtöbb ember szerint az, hogy a pszichológustól várja a megoldást, jót jelent, hisz meg szeretné oldani ezt a problémát. De azért le kéne ülni vele egy korsó sör mellé és megértetni vele, hogy a papucsférjesedés nem egy tartható állapot.

Tamás Anna

-          

Lelki kultúra és együttélősdi

Reggel és este, ébredéshez, elalváshoz egy jó pár napig Bácskai Júliát "használtam". Illetve a könyveit: a Kalapot és az Együttélősdit. Sok szempontból félúton voltam az életemben, és gyanakodva néztem magammal szembe, hogy "Miért nem vagyok kiborulva a férfiaktól? Az élet szép, a pasikkal meg csak beszélgetni kell. Persze az, hogy hogyan, az már egy kicsit nehezebb, de mindenképpen tanulható". Ezeket a gondolatokat kaptam Julitól. Megbeszéltünk egy találkozót és minden pont úgy történt, ahogy elképzeltem. Kávé, habos fagylalt, rengeteg könyv, kényelmes fotel és egy (ha szabad ilyet mondanom) klassz nő várt engem. Nem 20 éves, nem független, mégis igazi, hús-vér nő, két gyerekkel, férjjel, ambíciókkal. Nem volt nehéz kérdezni és elfogadni a válaszokat. A beszélgetésről beszélgettünk.

- Nagyon direkt lesz a kérdés: Miért olyan nehéz az együttélés? Egész életünkben arra vágyunk, hogy azzal élhessük le az életünket, akit szeretünk. Aztán valahogy mégsem sikerül.
- Igen, ezen már én is sokat gondolkodtam, hiszen egyszerű is lehetne. Már Karinthy is megmondta: a nő és a férfi mást akar. A nő a férfit, a férfi pedig a nőt. Különböző helyről jövünk, mást hozunk a családunkból és ezek a modellek, rituálék teljesen más elvárást tükröznek. Tulajdonképpen azt várjuk a másiktól, hogy mindenben szolgálja ki az én igényeimet. Önzőek vagyunk, de legalábbis egocentrikusak. A saját életemhez, énemhez viszonyítok mindent. Ha ugyanaz a film tetszik neki, mint nekem, akkor dicsérem az ízlését. Ha pedig az tetszik a partneremnek, amit én utálok, akkor meg "nahát, én ezzel az emberrel nem kötöm össze az életemet." Sokszor viszont irreális elvárásaink vannak a másikkal szemben. Ezek a borzalmas női újságok azt sugallják, hogy létezik a herceg fehér lovon, akinek nincs izzadságszaga, nem korpás a haja, nem gombás a lába. A házasság ezzel szemben gyakran vér, altesti gyötrelem, láz, betegség. De egy embert akkor szeretek igazán, ha akkor is el tudom viselni, amikor pocsék állapotban van.
- Én is lehetek pocsék állapotban, amikor szeretném, hogy szeressenek!
- Ma nem divat toppon lenni. Legyünk a csúcson, legyen két külön lakásunk, és onnan induljunk a randira. Azt gondoljuk, hogy csak így lehet visszavonulni, hogy összeomoljunk. Ez a trendi.

- A reggeli gyűrött arcnak már nincs is semmiféle bája?
- Szeretnék abban hinni, hogy van. Ha valakiben igazán nagy szeretetadag van, akkor az kitart hetven évesen a tolószékben is.
- Ha valakivel már összekötöm az életemet, beköltözöm a hálószobájába, akkor miért nehéz mégis beszélgetni vele?
- Nekem ez a munkám, hogy beszélgetni tanítsam az embereket. Sajnos ez nincs benne a levegőben. Itt is nagyon fontos, hogy ki mit hozott otthonról. A kíváncsiság ugyan velünk születik, de amit érzünk, azt már nehezen tudjuk megfogalmazni. A gondolatátadás nehéz dolog. Nekem, mint adónak át kell adnom az információt a másiknak, mint vevőnek. És nem biztos, hogy sikerül. Elcsúszhat ez nálam is és a másiknál is. És lehet, hogy megsértődik. Kevés olyan emberrel találkoztam, aki pontosan át tudja adni azt, amit érez, gondol. Ehhez nem nagy szókincs vagy diploma kell. Én lelki kultúrának hívom ezt, és nem intelligenciának. Az iskolarendszerben is kereshetnénk a hibát, hiszen minden normális, egészséges gyerek úgy születik, hogy kérdez, és be akarja kebelezni a világot. Ám folyton leállítják, és így leszokik arról, hogy kíváncsi legyen. Eljön az az idő, amikor már nincs értéke annak, hogy beszélgetni akar a gyerek. Később már lehet, hogy hamarabb eltáncolja, vagy kifesti magából az érzéseit, de beszélgetni már nem tud. Ez egy csomó konfliktust fog szülni a későbbiekben, a párkapcsolatokban is.
- Mi van azokkal a párkapcsolatokkal, ahol szeretik, tisztelik egymást, tudnak beszélgetni is, de eljön az a nap, amikor azt mondják: "már nem vagyok beléd szerelmes. Kezdje el mindenki a saját életét élni."
- Ez egy nagyon érdekes dolog. Ez egyszerűen a változás pszichológiája. Az ember meg van átkozva azzal a gyötrelemmel, hogy tudja: csak egy élete van. Amikor én változom, akkor egy darabig azt várom, hogy ő is változzon, mégpedig abba az irányba, amerre én akarom. Ha ez nem így történik, akkor kilépek ebből a kapcsolatból. De ez nem baj! Minden dolog, aminek vége van, magával hozza azt a lehetőséget is, hogy kezdődjön valami új. Próbálgassuk magunkat, de akkor szüljünk minél később gyereket, hiszen ekkor már nem csak kettőnkről fog szólni ez a dolog. 20-30 éves korig lehet, és tessék is próbálgatni magunkat! Ma már nem kell ahhoz a fiúhoz hozzámenni, aki először megfogta a kezünket. Tessék megkóstolni azt, hogy milyen vagyok egy macsó mellett, ha nekem kell behúznom a fülemet-farkamat. Milyen vagyok egy kisfiú mellett, aki az anyát hozza ki belőlem? A tapasztalatok azt mutatják, hogy azoknak, akik az első szerelmükhöz mennek hozzá úgy, hogy nem próbálták ki a maguk határait, vége lesz a házasságuknak, még akkor is, ha ez eltart 15 évig. Előbb-utóbb kíváncsi lesz saját magára!
- Nincs olyan szerelem, ami ezt túlélné?
- De! Minden lehetséges. Csak a gyakorlat mást mond.
- Mekkorát lehet váltani? Fel lehet azt vállalni, hogy 40-50 évesen, két gyerekkel, azt mondja egy nő, hogy elválik a férjétől, és a barátnőjével költözik össze?
- Ő legalább valakihez megy, és nem valakitől megy el. Ha ezt választja, akkor ez az ő útja. És ez már biztosan 20-25 éve benne munkál. Végre vállalja önmagát. Az a fontos, hogy ő ebben a helyzetben boldog legyen.
- Ám az önmegvalósításhoz nagy mélységeket és nagy magasságokat kell megélni. Ha ezek a hullámok a párom életében nem ugyanabban az időben jelentkeznek, mint nálam, akkor valljuk be őszintén, nagyon nehéz ezeket a szükséges szélsőségeket elviselni a másiknál.
- Igen, de van, hogy valaki a saját fázisát is lekési. Van, aki 15 évet is késik. Otthon ült eddig, felnevelt két gyereket, pelenkától-pelenkáig élte az életét. Aztán egyszerre mindent akar. Nagyon nagy elvárás a másiktól az, hogy ezt is kövesse. Ilyenkor jöhet szóba a párterápia. Ám az élet nem arról szól, hogy mindig azt csinálhatjuk, amit akarunk. Föllángolások lehetnek, de nem lehet mindig abban élni. Az állandóság, a biztonság igenis fontos. Ez nem egyenlő a szürkeséggel. Lehet hogy elég, ha kéthetente, zsebre dugott kézzel, a kirakatokat nézzük, vagy félévente egyszer elmegyünk a párommal valahova táncolni. Évente egyszer, egy hétre, igenis szabaduljunk meg a gyerekünktől, akit ettől még nagyon szeretünk, és menjünk el vitorlázni. Valami kell, ami csak magunkról vagy csak kettőnkről szól. A terápiák során mindig megkérdezem, hogy van-e ilyen. A lakás, amelyben élünk, az tényleg olyan, amilyenek mi vagyunk? El tudom-e mondani, hogy "én az vagyok, aki ezzel az emberrel él". Ha az egy agresszív állat - a nők egy csomószor ilyet választanak -, akkor is tudjam elmondani, hogy "akkor is ez kell nekem, mert valami van benne". Legyünk őszinték önmagunkhoz!
- Ha valakivel lefekszem, egy ágyba bújok, akkor feltételezhető, hogy azért tudom ezt megtenni, mert a másikat szőröstől-bőröstől szeretem. Miért nehéz mégis elmondani a másiknak, hogy hogyan is szeretném, hogy nekem mi a jó?
- Ezt szó szerint így szoktam megkérdezni én is! Vagyok olyan jóba vele, hogy kitárulkozzak, és beengedjem a testembe - szó szerint -, akkor miért nem tudom neki elmondani, hogy hol cirógasson, vagy ne húzza a hajamat, vagy "még"? Sajnos még mindig rengeteg tabu kapcsolódik a szexhez, pedig a meztelenség egyre nagyobb teret kap. Itt megint csak azzal találkozunk, hogy egy tökéletes mércéhez kell mérnünk magunkat. Tökéletes nő, ideális idomokkal, aki mindig fitt. A férfinak meg legyen kockás a hasa, meg még egy csomó hülyeség. Ám a testem szeretete elengedhetetlen ahhoz, hogy a másikkal is meg tudjam szerettetni a saját testemet. Ha én egy tisztességes hentes vagyok, és szemlesütve kell eladnom azt a párizsit, aminek zöld a vége, akkor nem fogom tudni hitelesen elmondani a vevőnek, hogy miért is jó, ha ezt a párizsit választja, hiszen én is tudom, hogy az áru, amit el akarok adni, az nem jó. Ám ha úgy állok hozzá, mint a magyar narancshoz, ami a miénk, bár sárga és savanyú, és egészen olyan, mint a citrom, de szeretjük, akkor igenis szeretni tudja a másik is, mert meggyőztem erről, és ő is a "kedvességet" keresi benne. Olyan, mintha ma a reklámok óriás slaggal mosnák az ember agyát. Nem tudok senkivel sem beszélgetni úgy, hogy ez be ne jöjjön közénk. Borzalmas. Ezt csinálják velünk, külön nekünk gyártják ezt a problémát.
- Ha az ember csak gondolkodik a párkapcsolatról, akkor - én legalábbis mindig arra jutok -, hogy ez egy pofonegyszerű dolog. Meglátok valakit a könyvtárban, beleszeretek, édesnek tartom, ha gyűrött az arca, mosolygok rajta, ha harmadszor kér a gombapaprikásból, mert olyan jó tunkolni, kétszázadjára is válaszolok neki, ha valamit nem ért - addig is együtt vagyunk, és legalább látom, hogy érdekli a téma. Ezzel szemben ez mind idegesíteni tud az életben.
- Én hiszek abban, hogy ez nem olyan bonyolult, csak legyünk őszinték. De nem mindegy hogy például mikor akarunk a másikkal beszélgetni. A nők ebben nagyon sárosak, mert állandóan folyna belőlük a rizsa, de a férfi nem mindig nyitott arra, hogy mondjanak neki valamit. Merjünk szólni, hogy most ne, de jelezzük azt is, mikor leszünk készek arra, hogy más baját is befogadjuk. Én a gyerekeimnek is azt mondom, amikor az egyik kezemben a palacsintasütő, a másikban a telefon, a harmadikkal meg a mosógépet szeretném elindítani, hogy: "Figyelj! Most el se kezd, egy picit várjál, és mindjárt meghallgatlak." Ebből ők nem azt szűrik le, hogy el akarom hessegetni, hanem azt, hogy tényleg érdekel, és tényleg akarok rájuk figyelni. Fontosabbak nekem annál, mint hogy csak fél füllel figyeljek. Ám tartozom is azzal, hogy amint időm engedi, szóljak nekik, hogy most már elmondhatja, hogy mi történt a kismacival vagy a hülye főnökével.

Hülye főnök és törött karú kismaci mindig lesz. Erről pedig beszélni kell, hiszen én is el akarom mondania buszon hallottakat, vagy a fodrász ügyetlenségét és szidom a főnökömet is (hiszen azért van). Ezeken jókat lehet pufogni, kacagni, agyalni. Mondom jókat! Szeressük magunkat annyira, hogy akkor akarjuk ezeket az információkat befogadni, amikor képes is vagyok utálni a párommal a piacgazdaságot, amikor el tudok érzékenyülni, és a romantikus oldalát látom meg egy szőrös mackóval megesett balesetnek. Várjuk ki azt a pillanatot, amikor férjünk égni fog a vágytól, hogy a nagy pletykaüzem - a fodrászat - életébe beláthasson. Hiszen azért a férfiak is kíváncsiak! Ezt a sok élményt ne szalasszuk el úgy, hogy focinézés közben akarom vele a világot megváltani. Így ezek a beszélgetések külön programok lesznek mától, és rögtön nem róhatom fel többé a másiknak, hogy "hetek óta nem beszélgetünk". Addig is ajánlom mindenkinek Bácskai Juli könyveit. Kezdő és haladó szerelmeseknek, ébredéshez, és elalváshoz egyaránt.

Éltető Anna

 

►Nem recepteket kínál, hanem megmozgat, nem magánéletünkben vájkál, hanem közös játékra hív Bácskai Júlia beszélgetőshowja, amelyhez profi színészek által rögtönzött alaphelyzetek adják a kiindulópontot. Pikáns a cím, pikáns a téma: Együttélősdi - a partnerkapcsolat és annak ingoványos talaja. Nem kell persze lápvilág, megbotlik az ember egy fűszálban is: a "fűszál" természetesen többnyire a szörnyűséges "másik", az "egoista barom" (kiállhatatlan perszóna), aki még arra az apró szívességre sem képes, hogy boldoggá tegyen bennünket. Mert ha mi moziba vágyunk, ő inkább a tévé előtt döglik, ha étterembe vitetnénk magunkat, ő házi kosztot követel, ha pedig kirándulni támad kedvünk, ő vasárnap is a munka(mánia) oltárán hoz áldozatot.

Ez látható-hallható most a Merlinben. A székekből nézve persze sokkal szórakoztatóbb a történet, kényelmesen keresztbe vetjük a lábunkat, és felhőtlenül röhögcsélünk a más baján. Vagy kínunkban a magunkén. Mert a színészek (Szemerédy Virág és Tóth Jocó) rögtönzött jelenete után a házasszony Bácskai Júlia pszichológus, publicista, jó barát felénk dobja a labdát: volt-e már részünk hasonlóban?

Népszabadság, 2001 02 14. Rados Virág írása - részlet.

          Utóirat: Szemerédy Virág játszott néhányszor a Pszichoszínházban, egészen a fiatalon bekövetkező haláláig.

►Kovács Hamlet a pszichológusnál

Legelőször a telt ház lepett meg, hogy a valóságshow-k, krimik és thrillerek szellemnyomorító, léleksivárosító divatja idején milyen sokan kíváncsiak magukra és a pszichoszínházra. Azután az, hogy a gondosan asztalra készített kellék-koponya nem riasztja el a színházi lelki klinikára befizető, saját lelkük barátságos boncolgatására érkező nézőket. Az színpadi „puska” a várakozásnak és a konvencióknak megfelelően sült el, csak talán a megszokottnál hamarabb. A pszichológus már a bevezetőben elárulta, hogy a színpadon megelevenedő jelenetek, problémák, kortársunk, Kovács Hamlet életéből valók, majd tanáros  lelkiismeretességgel közölte azt is, hány nagyszerű „igazi” Hamlet  birkózott a szereppel Hevér Gábor előtt.  (Igaz, azoknak Shakespeare biztosította a muníciót, míg a pszichoszínház hősei a Bácskai Júlia nagy gonddal megszerkesztett forgatókönyvében megszabott dramaturgiai nyomvonalon haladva, maguk alakítják, rögtönzik a szerepük szövegét.)

Sebzettség, féltékenység, szeretet-hiány –jelenetről jelenetre, két, problémákra fogékony és érzékeny színész előadásában. Ezt követően a színpadi történések és megélt konfliktusok lecsupaszítva, kóresetként jelennek meg Bácskai Júlia (színpadi) rendelőjében. A szereplők páciensként próbálják a lélek doktorának segítségével megfogalmazni a megfogalmazhatatlant. De az este legizgalmasabb része csak ezután következik, amikor a pszichológus rutinosan fogalmazott véleménytudakoló kérdése egyszer csak elindítja az előadás kiváltotta – saját- gondolatok és érzelmek áradatát. A jórészt fiatalokból álló közönség nagyszerűen játssza a szerepét, amikor nem felmondja, hanem elmondja személyes tapasztalatait, felteszi azokat a kérdéseket, amelyek megválaszolását valójában nem is a hivatásos pszichológustól, hanem a színházi élményben összeforrott, felszabadult, nemegyszer egymás szavába vágó kortársaktól , az ő helyeslésüktől, csendjüktől várja. Az Együttélősdi a kezdeményező szervező és rendező, sőt szereplő Bácskai Júlia rátermettségén túl elsősorban a jó szóra, meghallgatásra és megnyilatkozásra éhes közönség igényét is bizonyítja. Kovács Hamlet soha nem fogja letaszítani trónjáról az igazit, de talán lesznek, akiket közelebb visz önmagukhoz és hozz.

Földes Anna kritikája, részletek, Critikai Lapok. 2004. december

 

 

► Valamivel odébb szintén Kapolcson Bácskai Júlia Pszichoszínházában a szeretetről esik szó, Börcsök Enikő és Galkó Balázs házastársi viszályosdit játszanak, és aközben az ismert pszichológusnő segítségével megfejtik a perpatvarok okát a tűző naptól izzó publikum előtt. Tavaly rendszeresen bőrig áztunk a Művészetek Völgyében, idén megsülünk. Tavaly azért nem lehetett beférni az előadásokra, mert a zuhogó eső elől kényszerhelyszínekre kellett betelepíteni őket. Idén a szabadtéri helyszínek szűkösnek bizonyulnak.

Népszabadság, 2001. 07. 30. Bóta Gábor írása - részlet

 

►      Tavaly Kapolcson kezdődött. Kiálltunk a MI SZÍNPAD tetejére, jöttek, jöttek, végül négyszáz néző előtt játszottunk. Színházat csináltunk megírt színdarab nélkül, díszlet, jelmez, kellék nélkül arról, mit tehet a pszichológus, ha megromlott házasságokat kell gyógyítania. Kicsit parodizáltam is a pszichológusokat, akik fehér köpenyben, szemüveggel, Rorschach-tesztekkel magyaráznak, méricskélik a másik IQ-ját és egyéb testrészeit. Távcsővel kukkolják a pácienseket, s azok megnyugszanak, ha reggelire serkentőt, nappalra nyugtatót, éjszakára altatót kapnak kis kapszulákban. Mégis volt jelmez és kellék, fehér köpeny (életemben először!) rajtam!

.....A szerelmi háromszög estéjén vittem egy háromszöget, egy elakadásjelzőt, elvégre erről van szó: befurakodott egy harmadik.

..És a szex! Galkó Balázs szívdöglesztő Zorro-álarcban, Börcsök csipkekesztyűben, szipkával, mint vadító titokzatos vamp megmutatta, mire vágynak a szexben, Joe Cocker dúdol és Bóna Tangót hegedül.

...ismét Kapolcs. Szeretjük ezt a kalandot, igazi izgalom, mi is meglepjük egymást és magunkat.  ...Szombaton a MI SZINPADon a szeretet a téma. Börcsök Enikő és Tóth Jocó több tételben megmutatják, milyen a hamis szeretet, a zsarnoki szeretet, az álszeretet, a szeretetáradat. Én már sejtem, mit játszanak, ők meg majd eljátsszák. Egyszer és megismételhetetlenül. Itt bevallom: nagyon szeretem őket, akikkel játszani-rögtönözni is nagyon jó.

Völgyfutár. 2001. 07. Első szám. Bácskai Júlia írása - részletek.

     Utóirat: Tóth Jocót aznap nem engedte el Alföldi Robi a próbáról, Galkó Balázs játszott helyette. Csináltattam egy tóthjocós-pólót, de azt nem ő vette fel, hanem kiakasztottuk: "apa vidéken dolgozik, csak a képét nézhetjük". Hát ilyen az improvizatív színház. Megúsztuk infarktus nélkül. B.J.

 

►          Egyedi felfedezés: pszichológia és színház összegyúrva, vagyis: pszichoszínház. Bácskai Júlia "találmányával" október 11-én ellátogatott az angyalföldi József Attila Művelődési Központba is. Ez utóbbi előadással már 36. Produkcióját keltette életre csapatával. ...Milyen szempontok alapján dönt témák kiválasztásánál, és melyik korosztály a színház leggyakoribb vendége? a -A témákat elsősorban a praxisom során szerzett élményeim, tapasztalataim határozzák meg. Rendszeresen tartok egyéni és csoportos terápiákat, ezért tudom, milyen gondok foglalkoztatják leginkább az embereket. Nagyon sokféle témát feldolgoztam már. Éppen ezért korosztálytól, nemtől, foglalkozástól függetlenül a legkülönbözőbb emberek megfordulnak nálunk, és örülök annak, hogy a pszichoszínház nem vált gyógyüdülőhellyé....Számomra a legfontosabb, hogy a velem együttműködő színészek kreatívak és érzékenyek legyenek. Sok múlik rajtuk. Ettől függetlenül mindig úgy érzem, a balhét nyolcvan százalékban én viszem el, hiszen én döntök a jelenetek témájáról, sorrendjéről, a beszélgetések és a jelenetek arányáról, a közönségtől függően persze. ..... Az előadások eredeti célja az, hogy a színház világán keresztül az emberekhez eljusson az általános, mindennapi pszichológia. Egy kicsit tanít, egy kicsit szórakoztat. A felidézett jelenetek mindenkinek ismerősek a hétköznapokból, ezért tanulságosak lehetnek. Hiszen az ember csak akkor láthat rá az életére, ha kívülről szemléli, ha fölé emelkedik.

Hírnök, Angyalföld. 2002 október. Vincze Ágnes riportja, részlet.

 

► - Aki figyeli az írásait, már rég tetten érhette a színház iránti vonzalmát. Mikor fordult e művészet felé?

-          Bizonyára akkor, amikor háromévesen a Micimackót láttam. Vagyis a színház régi szerelmem. A kislányok általában színésznők akarnak lenni, de én soha. Gyerekkoromban inkább rendeztem. Ha az ember szívében több minden kap helyet, akkor várható, hogy az is előbukkan, amiről nem szól a papírja.

-          Végül is hogyan képzeli el a műsort?

-          Választok egy témát, amelyhez mindannyiunknak köze lehet. Mondok bevezető szavakat, és előre kitalálok bizonyos helyzeteket, de a középpontban a játék, a rögtönzés ál. Arra már rájöttem, hogy nem tesz jót, ha a szituációkat előre gyakoroljuk.

-          És kik lesznek segítségére?

-          A zenei kíséretet Bóna János adja, aki szellemes improvizációkra is kész. Elsősorban hegedűvel, de csörgődobbal, síppal is. És persze a színészek.

-          Népszabadság, 2000. 10.05. B.E. riportja, részletek

 

-          ►Nem zavar, hogy a közönség röhög az előadásokon? Elvégre komoly pszichológiáról van szó!

-          Kitüntetésnek tartom, mert akkor megértettek-megéreztek valami ismerőset.

-          Hogyan készülsz az előadásokra?

-          A témáról asszociálgatok, keresek hozzá eljátszható képeket, hogy színház is legyen. A jellemző konfliktusokat párosítom az elképzelt szereplők elképzelt múltjával.

-          Kik játszanak az előadásokon?

-          Börcsök Enikő, Galkó Balázs, Takács Kati, Tóth Jocó.

-          Kik azok a művészek, akik még beleillenek a képbe? Akik képesek meg nem írt előadásokon improvizálni?

-          Hű! Például Csákányi Eszter, Für Anikó, Lukáts Andor, Jordán Tamás, Verebes István, Végvári Tamás, Bodnár Erika, vagy Ferenczi György, Gerendás Péter, Szirtes Ági.

-          Mi a közös bennük?

-          Az, hogy én szeretem őket! Meg az, hogy én úgy képzelem, több bennük a humor a hatalomvágynál, több bennük a humánum a hiúságnál, több a hedonizmus a halálos önsajnálatnál. Olyan emberek, akik önmagukat vállalják, személyesek. Vagy nem?

-          Mit kíván ez a beszélgetőshow a rögtönző színészektől?

-          Tehetséget, alázatot, rugalmasságot. Mint mindig. Csakhogy itt még a mély vízbe is ugrunk. Bízni kell egymásban.

-          Bizonyára jól ismered a színészek magánéletét, ezért tudsz rájuk építeni.

-          Nem ez nem szükséges, sőt több mint elégséges feltétel lenne. Mert akkor kímélni akarnám őket, hogy jaj, nehogy belebonyolódjunk abba a témába, amiben ő vergődik, vagy ami éppen a legmélyebben érinti. Én nem vagyok az ő terapeutájuk. A mottó: nem a mi életünket teregetjük, de nagyon ott leszünk".

-          A színlapon ez is olvasható: "nem a te életedet boncolgatjuk, de beletrafálhatunk.". Ez a közönségnek szól. Mihez kezdesz, ha valaki ott sírva fakad, vagy kikéri magának, hogy róla szóljon a színház?

-          Nem könnyű eltalálni a mértéket, hogy megérintsen többeket, de ne menjen túl mélyre. Mindenki annyit visz haza, amennyit képes megemészteni. A pszichoterápiában is így van. Csak a saját tempódban tudsz mélyebb önismeretre lelni. Van, aki évek múlva hív fel, hogy "Juli, most értettem meg, miről beszéltél!"

-          Premier. Színház rovat. 2000. Bácskai Júlia publicista riportja Bácskai Júlia pszichológussal.

-           

-          ►Bácskai kitalálja, hogy miről szóljon a következő előadás, végiggondolja, hogyan viselkedünk az adott témában. Hetekig tervezi azt a kevés kelléket, díszletet, amivel kifejező lesz az előadás, és ami megkönnyíti a színészek dolgát. A pszichológus akkor érzi jól magát, ha személy szerint képzeli el a két színészt a témához, és sikerül is őket szabaddá tenni aznap. Rövid vázlat csak a forgatókönyv, jelenetek sora, karakterek megnevezése. A színészek pár nappal az előadás előtt megkapják a forgatókönyvet, már tudják, hogy nem kell betanulniuk, próbálniuk, nem kell semmit hozniuk, csak önmagukat. Bácskai maximálisan megbízik az általa választott színészek tehetségében, rugalmasságában és emberi értékeiben.

-          Népszabadság Jövő 7. részlet Pogonyi Lajos cikkéből 2005-08-26

 

 

 

                                                                                                                                                                                   ►A rácsodálkozásból és a múltból érik össze a Pszichoszínház.
 Mert ha valami nem úgy történt volna, ahogy történt, nem ülhetne a közönség a Spinoza nézőterén. De itt vagyunk, és a nevetéstől a könnyeink potyognak. A színpadon Szabó Győző és Pelsőczy Réka improvizál. Réka vidéki kislányt játszik, tizenhétéveset, aki feljön Budapestre, és éppen egy láthatatlan automatából próbál pénzt elővarázsolni. Győző, a magabiztos úriember huszonkettő is lehet, segít neki. Az akcióból kapcsolat lesz. Éppen olyan, amilyet Bácskai megálmodott. A férfi az irányító, a nő alárendeli magát. Egy ideig. Aztán átfordulnak a szerepek. A lány kilép, és egy gyámolításra szoruló fiúba botlik. Most ő a "főnök". Réka egy ideig jó "anya", majd saját, igazi gyereket szeretne egy férfitől. Kap egy macsót, a gyerek még várat magára. Győző annyira hiteles, hogy többen saját párjukra ismernek.
A téma: ahány férfi, a nő annyi arca, mindegyik férfi más nőt hoz ki belőlünk.
Az előadás végén Juli kiáll a pódiumra, megpróbálja a nézőket bevonni. Hosszú a csend, kéretjük magunkat. Aztán egy vörös hajú nő két sorral alattam, megszólal. Elindul a lavina, jönnek a történetek férjekről, szeretőkről, hajdani barátokról, barátnőkről. Megszólalnak a színészek is. Izgalmas ez is, legalább olyan, mint az előbb Pelsőczy és Szabó játéka.
Rá két nappal Pokorny Liát és Csányi Sándort lesem meg a Merlinben. Ők az érzelmi zsarolást játsszák el, néha sután, mégis beletrafálnak. Úristen, hát ennyire közhelyszerűek lennének az eszközeink céljaink eléréséhez? Mindenkinél ugyanaz, a sírás, a követelőzés, a sértődés, a szex? Egyszerűen, mégis milyen hatásosan működünk, derül ki a végén a beszélgetések alatt. Mert a nézők megint beavatnak, mi, némák is beavatódunk kapcsolataik titkaiba. A másfél óra témái: válás, szakítás, miért nem tudok nemet mondani, a bizalom. Annyira izgalmasak, hogy a következő hónapban újra eljövünk. Többségünk, mint egy rituáléra, úgy járunk Bácskai Pszichoszínházába.
Juli, a varázsló bízik a színészeiben, amitől a művész, akárcsak a néző szárnyakat kap. Majdnem égiek ezek a szárnyak, mert szembesülésre kényszerítenek. Hazafelé menet vagy otthon például, amikor az ember lánya hisztizni kezd, és ő hagyja, sőt még egy puszit is nyom az arcára, csak hogy elég legyen. Miközben mosolyog magán, már megint bedőlt. A gyerekek a legnagyobb és a legprofibb érzelmi zsarolók.
Bácskai egyik mondata jut eszembe a kapcsolatokról. Miért mennek tönkre, tették fel neki a kérdést. Hát, mert nem őszinték. Ennyi, ilyen egyszerű?! Őszintének lenni nem egyszerű, fűzte hozzá, de kifizetődő.

Berniczky Edit a Párkapcsolat Magazinban. 2005. április-május

 

 

 

►Békénhagy-lak, Birtokollak c. előadásról (Botos Éva, Szabados Mihály)

  Nemcsak a szavak embere vagyok, de ez a PszicHo most frenetikus volt !!!  Bejött a két táborra osztás kísérlete, Szabados meglepően aktív és érett volt, sok mindenben magamra, magunkra ismerhettünk. /Egy hónapja egy nyiladozó szerelem-ágacska, mivel Nekem!!! Nagykőrösre kellett volna mennem, disznó-autodaféra.../

Ki találta ki a Brummm-ot? És azt a motyogást, hogy "tudom, most azt kellene mondanom, hogy, de én..." Botos Éva zseniális és Róla "nincs mit mondanom, és ezt mondom , vágyom rá és ez a költészet" /Cage/, mivel életre szólóan és végzetesen elfogult vagyok, az Árkádia óta és egyre inkább. Pont most nem videóztatok?!? De remélem, biztos, lesz ez még így.

Triviális, hogy ideje lenne már darabokat írnod, most jut eszembe 18-adszor!!!

> Hát óriási Gracula!!!,"C"-vel, mert az Tandori-s és láss neki...

Remélem minden szitut és poént archiváltál.

FeHér ElepHánt Brumm

►Kedves Júlia! Köszönöm a szombat esti útmutató előadás élményét, a párommal együtt! Még biztosan találkozunk. Betti, Mika Bernadett

 

►Az élet szép, hát tenéked magyarázzam?

Beszélgetés Bácskai Júlia "szabadszóművessel"

Kibelbeck Mara
Nõk Lapja Cafe
2006.02.24

Megbeszéltünk egy találkozót és minden pont úgy történt, ahogy elképzeltem. Kávé, rengeteg könyv, a falon legyezőgyűjtemény, kényelmes karosszék és egy igazán klassz nő várt engem.

 

Bácskai Júlia

Nem volt nehéz kérdezni és elfogadni a válaszokat. Róla, magáról Bácskai Júliáról és az életről beszélgettünk.

- Hogy telik egy szabadszóműves napja?

- Úgy, mint bárki másnak, csak kicsit eltolódik. Szeretem kialudni magam, így telente akár 10-11 óráig is az ágyban vagyok. Bevásárolok, hangos zenére főzök, telefonálgatok, lótok-futok naphosszat. És persze dolgozom.

- Boldognak tűnsz.

- Igen, az vagyok. Ez baj?

- Épp ellenkezőleg. Manapság ritkán találkozni hozzád hasonló kiegyensúlyozott emberrel.

- Hiszem, hogy mindent úgy és akkor kell megélni, hogy az a lehető legjobb legyen mindenki számára. Nem szabad korlátok közt élni, mindent meg lehet beszélni úgy, hogy ne erőltessem rá a másikra az én gondolataimat, kívánságaimat. Végül is, az is a munkám közé tartozik, hogy beszélgetni, átgondolni tanítsam az embereket. A kíváncsiság az adott bennünk, de amit érzünk, azt már nehezen tudjuk megfogalmazni. Ehhez nem nagy szókincs vagy diploma kell. Én lelki kultúrának hívom, és nem intelligenciának.

- Hogy alkottad a szabadszóműves kifejezést?

- Ez a szó illik a legjobban rám. Szabad vagyok, játszom a szavakkal, munkása vagyok annak, hogy mindenki próbálja megérteni önmagát és a másikat. Sajnos, nem tudunk kommunikálni, bezárkózunk, megsértődünk, duzzogunk, miközben egy kis odafigyeléssel, egy kis nyitottsággal a legtöbb problémát meg lehet oldani. Azt vettem észre, hogy azt, aki akarja, meg lehet tanítani a beszélgetésre, az egymásra figyelésre.


- Ezek szerint minden korlátozás káros?

- Nem, de mindenki gondoljon, amit akar. Nagyon megengedően dolgozom. A pszichoterápia nem rólam szól, nincs egy előre legyártott recept, hogy mi kell a végkifejletnek lennie. Mindig az egyéntől, a pacienstől függ, hogy ő mennyire igényesen mélyül el az adott kérdésben, vagy a felszínen marad. Mert gyakorlatilag nem is akar megváltozni, vagy változtatni. Én nem akarok senkit sem leváltani, sem megváltoztatni, sem boldogítani.

- Évtizedekig tanítottál, tankönyveket írtál arról, hogyan érdemes élni. Már kiírtad magad?

- Minden pillanatban tanítok, de egyre indirektebb módon, például színházzal. Ha csak mulat rajta a néző, a színész, azt is szabad, ha csak másokra ismernek rá és magára soha, azt is szabad. Ha egy ilyen együttélősdi estétől vagy az együttélősdi könyvemtől megváltozik az élete, az is az ő lehetősége. A Pszichoszínház nagyon sok igényem kielégíti.

 

- Kislánykori álom a színészet?

- Nem. Amikor hat éves gyerekként megtudtam, hogy Gina Lollobrigida-nak egy szerepéért le kellett vágatnia a haját, letettem erről az álmomról. Ez így viccesen hangzik, de azt gondolom, hogy különben sem vagyok alkalmas arra az alázatra és fegyelemre, amit nagy kalaplevétellel becsülök a színészekben. A későbbiekben is, amikor a diák színszakkörben darabokat adtunk elő, én csak rendező voltam. Tulajdonképpen engem mindig is a pszichológia érdekelt, már akkor is, amikor még nem tudtam, hogy ezt a bonyolult szót hívják így. Igen, az igaz, hogy már kicsi koromtól kezdve embereket vonzottam magam köré, meghallgattam őket. Soha nem szerettem unatkozni, és tíz éves koromban egy balatoni nyaraláskor egy kínai mese alapján egy egész estés műsort előadtunk a barátnőim segítségével az üdülő vendégeinek. Aztán éveken keresztül a minden nyaraláskor rendeztem előadást.

- És ma a férjed, Bóna János segít neked.

- Igen, ő közbehegedül a Pszichoszínház előadásain. A férjem, zenész és pont annyira érzékenyen reagál mindenre, mint én, így nagyon jól kiegészítjük és kontrolláljuk egymást.

Riport a Budapesti 7 lapjának:

A Pszichoszínház elsősorban színház, vagy pszichológiai foglalkozás?

 

Nehéz válaszolni erre a kérdésre. A pszichológia az életünk összes szituációjában, így minden színházi előadásban jelen van. Amit a néző lát, az valójában színház. Nevethetünk, vagy épp meghatódhatunk. Ez a színház lényege. Pszichológiai helyzeteket, szituációkat állítok színpadra. Felvázolok egy témát, leírom a lényegesebb pontokat, szituációkat.  Magamban szinte el is játszom az előadást, elképzelem, hogy lehetne  a kidolgozott vázlatok, és a megbeszélés alapján végigvezetni a játékot. A színészek viszont szabad kezet kapnak, hiszen ez egyfajta improvizációs játék. Természetesen a végén a nézők is elmondhatják a véleményüket.

 

Akkor ez egy interaktív játék?

 

Nem szeretem ezt a kifejezést, ugyanis sokan megijednek, hogy részt kell venni a produkcióban. Senkinek az orra alá nem dugunk erőszakkal mikrofont, senkinek nem kötelező megnyilvánulni, tehát akarata ellenére nem kényszerítjük az embereket, hogy vegyenek részt az adott témához kapcsolódó beszélgetésekben. Ha valaki szeretne beszélni, az beszélhet, de semmi sem kötelező. Ha senki nem szól, akkor hazamegyünk.

 

Gondolom előadás után többen megkeresik.

 

Kapolcson odajött hozzám egy nő. Az előadáson a férje miatt nem tudott jelentkezni, pedig a vita szinte az ő életükről szólt. Természetesen sok magánbeszélgetésre kerül sor. Elsősorban olyanokra, amelyek már túlmutatnának az előadás keretein.

 

A színészek mennyire vehetnek részt a beszélgetésekben?

 

Ha a színészek részt vesznek a vitában megzavarhatja a nézőt. Más a művész, és más a karakter, akit megformál. Sokkal egyértelműbb a helyzet, ha csupán egy szerepben láthatjuk őket. Azt tapasztaltam, hogy a színészek jobban szeretik hallgatni a nézőket. Ha a néző  megérti a lényeget, magáénak érzik a helyzetet, és úgy érzi, hogy feltétlenül reagálnia kell, akkor a szereplő azt érezheti, hogy jól dolgozott, hiszen felkeltette a közönség érdeklődését. Nagyon ritka az ilyen közvetlen visszajelzés egy színész életében.

 

Nem igazán nagy a pszichoszínházi előadások szakmai visszhangja.

 

Mácsai Pál úgy fogalmazott, hogy a színészek között rangja van annak, amit csinálok. Szakmai kritikát viszont az elmúlt nyolc évben mindössze egyszer kaptunk.

 

Ezt a fajta színjátszást Ön találta ki. A jövőben lehetnek ennek a műfajnak követői?

 

Meglévő műfaji elemekből született egy új műfaj. Az ember folyton kísérletezik. Azt hiszem, hogy ezt ilyen formában nem tudja senki követni. Kal Pinter Mihály

۞--- Kedves Juli! Még nem volt idő, alkalom, hogy a barátok, ismerősök és csoportok részéről visszajelezzem, mennyire élvezték az estét; szerintem működni fog a Pszichoszínház a MERLiNben is. Remélem, elégedett voltál. Vágó Marianna

http://oktatas.origo.hu/20090206/eljatsszuk_a_gondjainkat

►Színházajánló.hu

Állandó, de egyszeri

Bácskai Júlia érdekes, izgalmas és kockázatos feladat elé állítja előadásai alkalmával mind színészeit, mind nézőit, és ezzel párhuzamosan saját magát is. Az ő feladata kitalálni a témákat, elképzelni egy-egy jelenetet, egy-egy társadalmi problémát. Dramaturgra azonban nincs is szüksége, ugyanis színészeinek minden szava és mozdulata improvizáció, mindössze a történet fonalához kell alkalmazkodniuk. Ha ez még valaki számára nem lenne eléggé izgalmas, érdekes és kockázatos, akkor várja ki, míg a pszichológusnő egyszer csak megakasztja az előadás menetét, és megkéri a befogadókat, hogy váljanak szereplőkké, azaz osszák meg egymással, vele és a színészekkel gondolatainkat, tapasztalatainkat, érzéseinket a megjelenített témával kapcsolatosan. Persze, nem kötelező.

Az „egyszeri és megismételhetetlen” előadás, amely ezúttal a Merlin Színház stúdiójában kapott helyet, a Riszálom úgy is, úgyis címet kapta. „Beriszálni”: Bácskai Júlia szótárában azt jelenti, hogy hogyan, illetve hogyan nem prostituálódunk szellemileg életünk során, mennyire vagy mennyire nem élünk az adandó, esetleg erkölcsileg nem oly tiszta lehetőségekkel? Talán kicsit leegyszerűsítve: mi nekünk a fontosabb, a pénz vagy az erkölcsösség? Persze ez nem ennyire egyszerű, hiszen minden ember számára máshol van erkölcsösség és az erkölcstelenség határa. És mint ahogy azt valószínűleg mindannyian tapasztaltuk már, néha nem árt kompromisszumot kötni. Ez az élet rendje, és ha mindezt képesek vagyunk véghezvinni úgy, hogy közben nem veszítjük el önmagunkat, a számunkra fontos értékeket, akkor nyert ügyünk van.

Az előadás egy nehéz pénzügyi helyzetben lévő fiatal pár szárnypróbálgatásait jelenítette meg előttünk. A fiú tehetségtelen szobrászművész, a lányt azonban elvakítja a szerelem, és minden művét gyönyörűnek találja, támogatni akarja kedvesét, hogy nyugodtan alkothasson. Ezért elszegődik mindenféle munkahelyekre, ahol vagy belekényszerítik, vagy megvillantják előtte a csalás, a lopás, a sikkasztás lehetőségeit, amelyekkel ő nem akar élni. Ő csak dolgozni szeretne tisztességesen a pénzéért. Hogy aztán a világ tényleg ennyire sötét-e, azt mindenki döntse el maga a tapasztalatai alapján, mindenesetre ettől a túlzástól még érzékletesebbé és provokatívabbá válik a probléma.

Létay Dóra és Fenyő Iván játéka egymásra talált az előadásban. Amikor egyikük pár pillanatra leblokkolt, a másik gyorsan átvette a stafétát. Hihetetlenül nehéz feladatot vállaltak, hiszen jóformán semmi eszköz, semmi kapaszkodó nem állt rendelkezésükre, csak egymásra számíthattak. Ehhez még hozzácsatolandó, hogy a másfél óra alatt szinte folyamatosan színpadon voltak és amellett, hogy figyelniük kellett egymás reakcióit, közben már a következő mondaton kellett törniük a fejüket.

A tetőponton, amikor már majdnem a végéhez ér a történet, akkor szólalhat meg a néző. Ez pedig azt eredményezi, hogy jóformán mindenkiből kikívánkozik a benne felgyülemlett feszültség, és az emlékek, amelyek a példa hatására a fejébe tolulnak. Van is lehetőség elmondani véleményünket, vitatkozni egy kicsit, és megismerni a többiek gondolatait. Érdekes, hogy az emberek milyen könnyedén képesek megnyílni egymásnak, ha előtte elfelejtetik velük, hogy idegenek. Ezt éri el a közös színházi élmény, amitől kicsit ismerősöknek érezhetik egymást. Izgalmas, hogy nincs forgatókönyv, és minden az adott pillanatban dől el, és izgalmas, hogy bepillantást nyerhetünk mások életébe, illetve ezzel párhuzamosan honfitársaink helyzetébe. Persze kockázatos is, mert az emberek nagyon különbözőek, és sajnos nem mindenkinek tanították meg a másik véleményének tiszteletét. De a Pszichoszínházban lehet és érdemes gyakorolni.

Az írás a 2009. február 4-i előadás alapján készült.

►Sára Eszter  

http://divany.hu/stilfuresz/2011/12/15/pszichobeugro_pokorny_liaval_es_egy_kis_instant_terapival_a_nezoknek/